Kencék - Hajápolás

szep_haj.jpg

Ugye milyen szép haja van? Aki emlékszik rám gyerekkoromból az tudja, hogy nekem a természetes hajszínem volt ilyen. Pontosabban 12 év körül, előtte sokkal szőkébb volt. Sosem volt egyszínű. 9 éves koromban megkérdezték tőlem, hogy mellíroztatom-e a hajam. :-) Haha. Akkor nem volt divat, csak a társadalom szegényebb rétegében.

Később seszínűvé avanzsálódott a hajam. Most örülnék annak  a seszínűnek is, mert rengeteg gyógynövénnyel lehet rajta segíteni, ami csodás fényt ad a hajnak, akár szőkít is, akár barnít is, attól függ mit teszünk a hajunkra, ami természetesen nem károsít, hanem táplál, ezáltal a hajunk erőssé válik, gyorsabban nő, akár az őszülés folyamata is csökkenthető, de a 20-as éveimben még nem volt internet. (volt, de nem ilyen szinten, google akkor nem volt)  Ismertük a mézet. Amitől szépen összeragadt a haj, mert azt sem tudtuk hogy kell használni, meg ismertük a citromlevet, mint szőkítő hatást, persze senki nem mondta, hogy 1 használat nem biztos, hogy elég, és persze a citromleves kezelés után jó hajpakolást tenni a hajunkra, mert száríthat, így nagyon hamar feladtunk a házi természetes hajápolás tudományával, és a vegyi szerekhez nyúltunk. Változatos, vibráló színei mindannyiunkat magával ragadt.

Sokáig vegyi festés után Hennáztam (eredeti Henna porral) a hajam vörösre. Most viszont újra világosítani szerettem volna, tompítja a vonásokat is, meg azért egyre több ősz hajszálam is van, a pigment hiányos hajszálakon kívül. Vörösből nagyon kivilágít.

Kedves fodrásznőm serényen tevékenykedett, hogy a legjobbat hozza ki a hajamból. A Hennát nem lehet átfesteni, annak le kell nőnie, úgyhogy most ilyen ombrés a hajam. Nekem nem tetszik az ombre. :-) de legalább van ilyen divat.

A lenövést sikerült befesteni. Szép is volt, de a szép fényes haj/tő csak 1-2 hajmosásig tartott. Már itt észrevettem a különbséget a Hennától. A Henna ápol, erősíti a hajat,  gyönyörű hajkoronánk lesz, csillog, fényes a hajunk, ha ezerszer is mostuk meg a hajunkat és nem hullik, csak a minimális mennyiséget, amit alig lehet észrevenni.

Na most már az első festés után feltűnt, és a legijesztőbb látvány volt a temérdek mennyiségű hajhullásom. Nyár volt, a fedetlen bőrömre csak úgy sorra potyogtak gyökerestül a hajak.. Nagyon ijesztő volt.

Minden festés után 1 hétig fájt a fejbőröm és viszketett, de nagyon, és 1 hétig volt migrénem. Kezelhetetlen.

A hajam kb 2 hajmosás után nagyon csúnyává vált, fénytelen lett, fakó, matt, sprőd, száraz, nagyon igénybevettnek tűnt. Undorító volt.

Gyorsan ki kellett találnom valamit. Hajerősítésként. Ami természetes,

Először kezdtem a hajam kezelését a Ricinus olajjal

Használata:

Tegyünk a tenyerünkbe, és ujjaink segítségével vigyük fel a fejbőrünkre, jól masszírozzuk be. Majd húzzunk a fejünkre egy zuhanysapkát vagy folpackot rá mehet törülköző vagy egy meleg kötött sapka. Ez a dunsztolás. Melegen tartjuk a fejet, így az olaj még jobban ki tudja fejteni a hatását. Rásegíthetünk hajszárítóval is. Vagy otthoni hajszárítóburával is. A ricinus olaj hatékony hajnövesztő szerként használják a szépségiparban. Hajmosás ajánlott, naturkozmetikummal. Én Alverdét használok. DM-ben kapható. kb. 3x kell megmosni a hajat, hogy az olaj kijöjjön belőle. Le lehet öblíteni almaecetes vízzel. Recept lentebb.

Szezámmag olaj, mint hajkondícionáló:

Használata:

Öntsünk a tenyerünkben egy kevés olajat, vigyük fel a hajunkra, a fejbőrbe masszírozzuk be, a hajunkra meg tincsenként vigyük fel, jól masszírozzuk be, hogy érje az egész hajunkat. Zuhanysapka vagy folpackot tegyünk a hajunkra. (egy nejlon zacskó is megfelel, hátul a nyakunknál kössünk rá egy csomót) erre mehet egy törülköző, de személyes tapasztalatom szerint egy téli kötött sapka jobban megfelel. Tetszőleges ideig hagyhatjuk a hajunkon, hogy kifejtse jótékony hatását, én egész éjszakára rajta hagytam. Hajszárítóval, otthoni hajszárítóburával rásegíthetünk, hogy az olaj még jobban kifejthesse hatását.

Samponnal (ha lehet naturkozmetikummal, én Alverdétől használom, az Argán olajasat) mossuk meg kb 3x.

Nemcsak a bőrápolásban, de a hajápolásban is csodaszerként tartjuk nyilván. Csodát művel a hajjal. Ezt én 1x használat után tudom bizonyítani. Más is észrevette.

Kíváló hajnövesztő szer is, és az erősen igénybevett hajjal, festettel (szőke) is csodát művel, fényessé, csillogóvá és selymessé, puhává varázsolja. Lassítja az őszülési folyamatokat, mert kedvezően hat a pigmentekre. Ősz hajsználákra is kedvezően hat, enyhén színező tulajdonsággal rendelkezik.

Haj minősége - állapotától függően, heti 1-2x használjuk.

Én hetente 2x mosok már csak hajat. Úgy szoktam, hogy pl. kedden este bekenem Szezámmag olajjal, rá folpack, sapka, hagyom hatni másnap reggelig. Addig, Enimenként nyomom itthon, másnap lemosom. Samponnal, utána almaecetes vizzel öblitem le.

Vasárnap este pedig Ricinus olajjal kenem be, de itt már csak a hajtöveket. A fejbőrbe masszírozom a Ricinus olajat. Művelet ugyanaz, mint a Szezámmag olajnál. Folpack, sapka, reggelig hajon. Majd 2-3x hajmosás, almaecetes öblités. Ez el is hagyható, de szép fényt ad is a hajnak. Az almaecetes öblítőbe lehet csepegtetni 1-2 csepp illóolajat, hogy elvegyük az ecet szagát, de engem nem zavar a szaga, nem lehet érezni a már megszárdt hajon.

Eddig ezt  a két olajat próbáltam ki. A Kakukkfűről is jókat olvastam, hajerősítő, hajnövesztő szerként tartják számon, lassítja az őszülési folyamatot, talán meg is állítja (bár én ezt nem tudom (még) elhinni), hogyan?))

Hajmosás sampon helyett: (kipróbált)

1-2 tojássárgája (hajhossztól függ)

1-2 teáskanál olívaolaj

Jól összekeverjük és felvisszük a hajunkra. Zsíroldó, kedvezően hat az igénybevett hajra, ápol. Eredmény: csillogó, fényes, puha, tiszta haj. :-)

Öblítés:

Ha natúrkozmetikumot vagy természetes hajápolókat használunk, akkor érdemes a hajunkat lehűtött forralt vízzel öblítenünk, amibe tettünk 1 evőkanál almaecetet. FONTOS! Az öblítő vizünk ne legyen meleg, mert a tojás kicsapódik és utána nagyon nehéz kiszedegetni a "tojásrántottát" a hajból. :-)

Jelentkezem majd, ha további házi hajápolási csodaszert kipróbáltam. :-)

 

Nektek melyek a jól bevált hajápolási praktikátok? Beszéljünk róla. Osszuk meg segítőjelleggel. :-)