Répakrémleves egyszerűen

Glutén, tej és tojásmentes

img_4203.JPG

Szeretjük a répát. Én minden formában, nyersen, sütve, főzve, aprítva, turmixolva. Bogika főleg nyersen, a főtt, sült répát annyira nem preferálja. Enikő a legnagyobb répafaló a családban. Általában együtt vásárolunk, Ő az én kis segítőm, soha nem tudunk elmenni a répák mellett anélkül, hogy ne kerülnének bele a bevásárlókocsiba. :-) Így történt ez ma is.

Enikő hörcsögként rágcsálja a répákat, aztán ahogy megőrölte kicsiny éles fogaival, úgy ki is kérődzi. Kezdek rájönni, hogy neki ebben mi a jó. Ellentétben a többi étellel, ez hosszas rágcsálás után sem "olvad" el a szájban, és nem "meri" lenyelni, vagy nincs türelme még apróbbra rágni, így kiköpi. :-) Így ma a répácskáiból finom levest varázsoltam. (Nektek azért leírom milyen bűvész szavakra volt szükségem). :-) Enci holnap teszteli, micimackós tányérkájából.

 Már főzés közben összefutott a nyál a számban, annyira finom illatok árasztották el az egész házat ("hála" az amerikai konyhának), hogy nem bírtam ellenállni a kísértésnek.

Azt kell mondanom, hogy újabb isteni finom étek készült Timiliniéknél. :-) A jó hír, hogy gyorsan megvan, kevés összetevőkből és egészséges.

Amire szükségünk van: Bűvős szó, vagyis csiribi-csiribá, ezenkívül: 6-8 közepes nagyságú répa, 1 liter alaplé (csirke, tyúk, zöldség) (lehet kockából, vegamixből is), fél hagyma, 4 gerezd fokhagyma összezúzva vagy reszelve, 1 tk kakkukfű, 1 tk tárkony, leheletnyi Himalaya só. (óvatosan a sóval, mert az alaplé is alapból sós lehet).

Elkészítés: A répákat megpuccoljuk, megmossuk, és felkarikázzuk. Beleöntjük egy lábasba, annyi alaplevet öntünk rá, vagy vízet kockával, ami  ellepi a répákat, fűszerezzük, hozzáadjuk a hagymát és fokhagymát és addig főzzük közepes lángon, amíg a répák meg nem puhulnak, ha megpuhultak, összeturmixoljuk majd visszatesszük lassú tűzre tovább főzni kb 20-30 percig. Ezután elzárjuk a gázt. Máris fogyasztható. Ha szeretnénk piríthatunk rá serpenyőben bacon szalonnát is, reszelhetünk rá sajtot, növényi sajtot, de így önmagában is isteni. Nem muszáj teljesen finomra turmixolni a levest, maradhatnak benne nagyobb darabocskák is.

Tipp: lehet hozzáönteni a végén 2 dl tejszínt, növényi tejszínt, de enélkül is a turmixolásnak köszönhetően lágy, krémes leves született.

Nagyon finom.  Jó étvágyat! :-)